Bemutatkozás

A Dr. Kovács Kond Ügyvédi Iroda gyakorlati, tapasztalt és egyedülálló kínálatot nyújt hazai és külföldi ügyfelek számára integrált nemzeti és nemzetközi jogi tanácsadással, amely alkalmazkodik az állandóan változó üzleti világhoz mind Magyarországon, mind világszerte.

Az Ügyvédi Irodát Dr. Kovács Kond LL.M. alapította 2007-ben. A Dr. Kovács Kond Ügyvédi Iroda a Budapesti Ügyvédi Kamaránál került bejegyzésre. A Partnerek munkáját, illetve az Ügyfelek igényeinek magas szintű kielégítését számos külföldi ügyvéd partner, ügyvédjelöltek, továbbá egy titkárságvezető, valamint szakmai gyakorlaton résztvevő egyetemisták segítik.

Dr. Kovács Kond LL.M.

Ügyvéd, Európa Jogi Szakjogász, C. Egyetemi Docens

1994-ben végeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Szemere Bertalan díjjal. Ezután a Nijmegeni (Hollandia) Katolikus Egyetemen ösztöndíjasként angol cégjogot hallgattam, majd 1997-ben tettem sikeres jogi szakvizsgát és lettem a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. 2006-ban Európai Jogi Szakjogász másoddiplomát szereztem a Pécsi Janus Pannonius Egyetemen, 2011-ben pedig címzetes egyetemi docensi kinevezést kaptam a Gödöllői Szent István Egyetemen. 2013. óta cenzorként veszek részt az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságában.

szakterületek: polgári jogon belül a cégjog, kötelmi jog, ingatlanjog, munkajog, agrárjog és családjog. Számos magyar és nemzetközi céget képviselek a mindennapos munkajogi kérdésektől a magyar és angol nyelvű szerződések készítésétől a peres eljárásokig.

Dr. Kovács Kond ügyvéd

Európa Jogi Szakjogász, C. Egyetemi Docens

Dr. Kovács Kond

1994-ben végeztem a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Szemere Bertalan díjjal. Ezután a Nijmegeni (Hollandia) Katolikus Egyetemen ösztöndíjasként angol cégjogot hallgattam, majd 1997-ben tettem sikeres jogi szakvizsgát és lettem a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. 2006-ban Európai Jogi Szakjogász másoddiplomát szereztem a Pécsi Jannus Pannonius Egyetemen, 2011-ben pedig címzetes egyetemi docensi kinevezést kaptam a Gödöllői Szent István Egyetemen. 2013. óta cenzorként veszek részt az Igazságügyi Minisztérium Jogi Szakvizsga Bizottságában.

szakterületek: polgári jogon belül a cégjog, kötelmi jog, ingatlanjog, munkajog, agrárjog és családjog. Számos magyar és nemzetközi céget képviselek a mindennapos munkajogi kérdésektől a magyar és angol nyelvű szerződések készítésétől a peres eljárásokig.